fbpx

Egy faanyag, amely nem csak rendkívül tartós, nem csak szép, de mentes minden mérgező anyagtól.

Nem csak teljes mértékig alkalmas szerkezeti fának, de mindeközben könnyebb, erősebb. kevésbé vetemedik és nagy mértékben ellenáll a víznek.

Újra kell gondolnunk, mit és hogyan lehet fából készíteni, hol és hogyan alkalmazhatunk fát ahol esetleg eddig is szerettük volna, de nem mertünk.

Kifejlesztettünk egy olyan kíméletes, mindössze néhány órát igénybevevő fakezelési eljárást, amely hatására a fa belső szerkezete megváltozik és az adott faanyag tulajdonságai kiemelkedő mértékben javulnak, mégpedig anélkül, hogy a módosított faanyag bármilyen mérgező anyagot tartalmazna. A BLOKKWOOD eljárás alkalmazása révén egy adott faanyag önmaga több szempontból feljavított változatává válik, mégpedig rendkívül jó ár/érték arány mellett.

A holnap faanyaga mindahhoz,
amit csak fából megálmodhat

Burkolóanyag
Olyan faanyagot állítunk elő, amely – miközben az esztétikája, a tartóssága, kiemelkedő víztűrő képessége és kártevőkkel szembeni ellenállóképessége és végül a rendkívül jó ár/érték aránya révén világszerte jelentős szereplőjévé válhat a kül- és beltéri burkolatok piacának.

Szerkezeti fa
Ugyanez a faanyag a nagyobb teherbíró képessége mellett megvalósuló alacsonyabb súlya révén, szerkezeti faként alkalmazva, új lehetőségek egész sorát hozza létre. A BLOKKWOOD eljárással kezelt faanyagok rendkívül előnyös tulajdonságegyüttese révén teljes mértékben alkalmasak egy jelentős piaci rés betöltésére a szerkezeti fák piacán.

ÚJ felhasználási lehetőségek
A BLOKKWOOD eljárással kezelt faanyagok a tulajdonságaik révén olyan felhasználási területeken is bevethetők lehetnek, ahol eddig egyáltalán nem, vagy csak nagy “kockázattal” alkalmaztak fát.

Hangszerfa
kezelés eredményeként a hangszerfa legjelentősebb tulajdonságai rendkívül előnyös változá son mennek át. Az eredmény érettebb hangzás, kisebb nedvességtartalom, ellenállóképesség a páratartalom változással szemben, alaktartás, szilárdság, rugalmasság és gyönyörű szín, akár több árnyalatban.

Fenntartható gazdaság, természetbarát technológia, 100%-ban károsanyag tartalom mentes

Zöld Technológia

A fakezelési eljárás eredményeként létrejövő faanyag a jelenleg túlnyomó többségében alkalmazott eljárásokkal ellentétben 100%-ban vegyszermentes. Sem az előállítás, sem a végtermék nem szennyezi a környezetet.

(A hagyományos fakezelési eljárások többsége mérgező vegyszerek alkalmazásával történik. Ezeknek a technológiáknak a leváltása egyre több országban nemzetgazdasági cél.)

Fenntartható gazdaságot eredményez

A trópusi erdők kiirtásával szemben, a BLOKKWOOD technológiával helyi vállalkozók, a helyi erdőgazdaságok fenntartható, azaz újraültetéssel egyensúlyban maradó erdőgazdálkodása mellett termelhetnek magas minőségű anyagokat.

Ezek a faanyagok ráadásul sokkal tartósabbak mint a társaik, jelentősen, akár többszörösen hosszabb életciklussal rendelkeznek és ilyen módon jóval később cserélendők. Az élet ciklus végén keletkező hulladék fa könnyen megsemmisíthető és így a teljes ciklusában fenntartható gazdálkodást eredményez.

Lehet hogy az Ön cége lesz a szabadalmaztatott BLOKKWOOD technológia következő adaptálója?

A BLOKKWOOD Franchise részeként mindent a rendelkezésére bocsátunk ami ahhoz szükséges, hogy ennek “természetfeletti” faanyagnak a segítségével, ideálisan rövid idő alatt tehessen jelentős előrelépést a piacán. Ráadásul a technológia elterjedtsége jelenleg még elég alacsony ahhoz, hogy Ön az maga területén az elsők között lehessen.

TECHNOLÓGIA ÉRTÉKESÍTÉS – Különböző méretű égetőkemencék és vezérlőegységek értékesítése mellett, egy pontos franchise alapján segítünk adaptálni a technológiát faipari cégeknek.

KIDOLGOZOTT KNOW-HOW – A teljes gyártási folyamat kidolgozásával az ideális technológiai megoldások mellett kifinomult, folyamatosan fejlesztett és tökéletesített know-howt is biztosíthatunk a technológia vásárlóink számára.

MINTAÜZEM – A mintaüzemünk révén lehetőségünk adódik a technológia működés közbeni bemutatására is. Egy személyes látogatás során akár első kézből is beszerezheti a technológiánk adaptálásához szükséges információkat.

Többszörös profit a BLOKKWOOD technológiát alkalmazó faipari cégek számára

A BLOKKWOOD eljárás alkalmazása révén alacsonyabb árú faanyagok tulajdonságai is számos szempontból feljavíthatóak és így akár a drágább anyagokéval vetekedő értéket képviselhetnek, mégpedig jelentősen alacsonyabb ár mellett. Ilyen módon a technológia egyszerű és gyors bevezetésével faipari cégek világszerte megtöbbszörözhetik a profitjukat.

Kiemelkedő üzleti lehetőség faipari cégeknek és vállalkozásoknak

 A BLOKKWOOD technológia nagyságrendekkel nyereségesebbé teszi a fából való építkezés, burkolás és termékgyártás meglévő ágazatait azzal, hogy a jelenleg is vásárolt nyers fa, előkészített faanyagok és késztermékek, megközelítőleg 30-80%-kal magasabb ár mellett az említett kiemelkedő tulajdonságokkal bírhatnak. A hasonló tulajdonságokkal bíró anyagokhoz képest pedig jelentősen, 15-25%-kal OLCSÓBBAK lehetnek.

A piaci bevezetés alatt illetve egy tudatos termékstratégiát követve egyes termékcsoportokat akár 30-50%-kal a piacon jelenlévő versenytársak árai alatt is kínálhatunk.

Mindeközben a BLOKKWOOD technológia a lehető legnagyobb előrelépést azzal hozhatja, hogy az eddig ilyen formában egyáltalán nem létező tulajdonság együttesei révén (nagyobb teherbírás kisebb súly és nagyobb tartósság mellett) vadonatúj, eddig elképzelhetetlen lehetőségeket teremt a fával történő burkolás, a fából való építkezés és a termékgyártás területén.

 

Ön mit építene egy olyan fából amely az alacsony víztartalma miatt könnyű, több szempontból erősebb, ellenáll a víznek, gombáknak, rovaroknak és ezért jelentősen tartósabb mint a kezeletlen társa?

Sok lehetetlen most lehetségessé válik. Sok gazdaságtalan, gazdaságossá.

 

 

 

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Akár a technológia adaptálása iránt érdeklődik, akár kezeltetni szeretné a meglévő faanyagát, vagy csak egyszerűen szeretne kezelt faanyagot vásárolni, kérjük töltse ki az alábbi űrlapot.

14 + 4 =

A trópusi hangszerfák megfizethető alternatívája

Gyakorlatilag bármilyen hangszerfából önmaga több szempontból (és sokszorosan) feljavított változatát hozzuk létre. Ezzel valódi alternatívát kínálunk különféle prémium hangszerfák, alacsonyabb minőségű, speciálisan kezelt faanyagokkal történő helyettesítésére.

Safis EVO INC.

telefonszám: +36-70-397-6711
E-mail: projekt@safis.hu

web: www.startup.safis.hu

BLOKKWOOD GmbH.

telefonszám: +36-70-388-2496
E-mail: info@blokkwood.net

web: www.blokkwood.net